A híres La Fontaine mese két szereplőjét mindenki ismeri. A szorgos, egész nyáron dolgozó kis hangyát, aki előre gondolkodva, takarékosan él. És a tücsköt, aki kissé szertelen, egész nyáron zenél, mulat és mulattat. Ő a mának él. Aztán amikor beköszönt a hideg idő, búzát kér a hangyától, akinek teli a kamrája, de finom falatok helyett, szentenciát kap. A hangya kritizálja a tücsök életmódját, kioktatja, lenézi…. De mi van akkor, ha fordul a kocka?
Ez a két archetípus jelen van az emberek között is. Ha kicsit elgondolkodsz, te is tudsz számtalan példát mondani a családod tagjai közül, az ismerősök közül, kire melyik a jellemző. Van aki 50 évig ugyanazon a munkahelyen dolgozik, ugyanazt a részfeladatot látja el. Félálomban is meg tudná oldani, annyira beleégett minden mozdulat. De dolgozhat otthon is, a földjén…. Várja a hóvégi fizetést, a jussot. Ahogy megkapja már a kiadásaira gondol és arra, mennyit tesz félre a következő hónapra. Lépésről – lépésre halad és ha végre megenged valamit magának, arra okkal büszke. Ő egy hangya, aki robot üzemmódban, a szorgalmas munkában hisz és ezt fanatikusan vallja is.
A tücsök ezzel szemben a maga ura. Élvezi amit csinál, minden nap örömét leli az életében. Nem arra vár, hogy majd boldog lesz, ha nyaral vagy, ha meg lesz az új autója. Ő ma boldog. Annyi pénzt él fel, amennyije éppen van. Ilyen embereket is ismerünk, ugye? Szorult helyzetében kölcsönt, hitelt vesz fel vagy olyan tárgyakat vásárol magának, amiket fenntartani nem tud. De él. Ki tudja melyik a jobb?
A mai világban azt látjuk, hogy a szorgalom hozza meg az érvényesülést vagy inkább a nyitottság, a kapcsolatok és a tökösség? Mit tanítasz a gyerekednek és mit mutatsz neki? Persze gondolni kell a jövőre, de olyan áron, hogy közben folyton nélkülözni kell? A ma vett friss kenyeret, majd holnap esszük meg, ma jó a tegnapi. Annak, ha valaki folyton gyűjtöget és közben megvon magától mindent, mennyivel több az értelme, mint aki feléli és élvezi azt amilye van?
Hajlamosak vagyunk csak azt az oldalt látni, amelyikhez magunkat soroljuk. A hangya kiborul, hogy a tücsöknek miért megy jobban, pedig szerinte meg sem érdemli. Szoktam hallani idősektől, hogy a másik miért kap nyugdíjat, hiszen nem is dolgozott? Valószínű nem azt, amit Ő, tehát semmit. A tücsök bátrabb, kreatívabb, vagányabb, ez irígyelhető. A hangya lehet sosem volt annyira bátor, hogy váltson, elfogadta, beletörődött és belefásult abba amit csinál. Sosem kockáztatott. Szidja a tücsköt, mert Ő tud örülni, de abba nem gondol bele, hogy a hegedüléshez mennyi gyakorlásra volt szüksége. Mennyi idő, energia telt a tanulással, a fejlesztéssel. Ez persze lehet sport, vállalkozás, kreatív munka. Amikor az ember a nehezebb utat választja, amikor biztosítókötél nélkül ugrik, mert képtelen maradni. Létrehoz magából valamit és nem érdekli, sem a károgók hada, sem az, hogy néha kicsit kiszámíthatatlanabb az élete. De szabad. A hangya tiszteletre méltó…. és kb. ennyi. Mindkettő szorgalmas és kitartó a maga nemében. Persze kissé sarkított a példa és léteznek egyéb árnyalatok is, a kettő között. Van aki azért nem tesz félre, mert nem tud, mert nincs miből. Azt hiszem akkor tudunk teljes életet élni, ha megtapasztaljuk mindkettőt. Kell tartalékolni a mai világban, de ésszel, mert a pénz könnyen átveszi a hatalmat felettünk.
A szüleid, nagyszüleid boldogok lettek, mire elérték a nyugdíjat? Ledolgozták az életüket és most élvezik a jutalmukat, élik a tartalékaikat? Nem mondom, hogy a tücsök-lét az etalon, de semmiképp nem a hangya. Szerintem. De itt nem is az én véleményem a fontos, csak egy kis gondolkodásra szerettelek volna hívni.
Persze a leleményes magyarok nem tűrik az igazságtalanságot (kivéve, ha azt mi csináljuk) és Hajnóczy Péter mindannyiunk nevében üzent La Fontaine-nek.
Hajnóczy Péter: A HANGYA ÉS A TÜCSÖK
„A novemberi szél a zörgő faágakról éppen az utolsó fonnyadt-száradt leveleket tépte le, amikor az erdőszélen találkozott a tücsök és a hangya. A hangya kicsit kopott, naftalin szagú, de panofixbéléses télikabátot viselt – júliusban vette leszállított áron a Bizományi Áruházban, akár a vízhatlan síbakancsát -, a tücsök viszont láthatóan didergett vékony és béleletlen vászondzsekijében. A tücsök zsebre dugott kézzel álldogált, mert kesztyűje sem volt.
– Jó napot, tücsök szomszéd – mondta a hangya. – Ahogy elnézem, nem izzad bele a kabátjába…
– Bizony, hideg van, hangya szomszéd – válaszolt vacogva a tücsök. – Ez a szél az ember csontját is átjárja…
A hangya megigazgatta bőrkesztyűs kezével a sálat a nyakán.
– A feleségem kötötte – mondta. – Ügyes asszony: nézi a televíziót és közben mindig köt vagy horgol valamit. Maga, úgy tudom, nőtlen és albérletben lakik…
– Hát igen – bólogatott a tücsök -, tudja, én mindig csak hegedülgetek, másra nemigen marad idő…
Cigarettásdobozt kapart elő a zsebéből, és odakínálta a hangyának.
– Köszönöm – rázta a fejét a hangya. – Több mint három hónapja, hogy leszoktam a dohányzásról. Nemcsak haszontalan, az egészségre káros szenvedély ez, de pénzbe is kerül. Egy doboz cigaretta árából megreggelizhet vagy megvacsorázhat a magamfajta kétkezi munkás. –
Megköszörülte a torkát.
– Úgy tervezzük a feleségemmel, hogy jövőre nagyobbra cseréljük a lakást. Központi fűtés, telefon, közvetlen földalatti járat a szemétdombhoz…
A tücsök cigarettára gyújtott.
– Aki nyáron hegedül, míg mások megfogják a munka végét, hogy vigyék valamire az életben… – A hangya megcsóválta a fejét. – Talán azt gondolta, kedves tücsök szomszéd, hogy ebben az évben nem is lesz tél?
– Egy hét múlva elutazom – mondta a tücsök -, csak úgy május felé jövök haza…
– Elutazik? – csóválta a fejét a hangya. – Valami rokoni meghívás, kedves szomszéd?
– Nem járok én vendégségbe – mondta a tücsök -, csak hegedülgetek otthon, gyakorlok…
– Elárulná, hová utazik? – mosolygott rá a hangya.
– Párizsba – mondta a tücsök.
– Párizsba?
A hangya kerekre tágult szemmel a tücsökre meredt.
– Tréfál, kedves szomszéd? – kérdezte kissé emelt hangon. – Miből telne magának arra, hogy Párizsban töltse a telet?
– Meghívtak… a Conservatoire… – mondta a tücsök. – Hangversenyeken hegedülök…
A hangya a földre szögezte a szemét, hallgatott egy darabig, aztán kérlelő hangon megszólította a tücsköt:
– Tekintettel a régi ismeretségre… elintézne egy számomra fontos ügyet?
– Kérem, nagyon szívesen… – biztatta a tücsök – csak mondja, szomszéd úr…
– Arra kérném – mondta a hangya -, hogy Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggem!”
