Szeretjük az életünket kontroll alatt tartani, a saját felügyeletünk alatt. Tudjuk azt is, hogy szerintünk kinek mit kéne csinálni egy adott szituban és azt pontosan mikor! Hányszor mondjuk, hogy „én a te helyedben….”, de nem vagyok a helyedben! Nagyon nehéz megérteni, elfogadni, beletörődni, hogy valami nem úgy történik, ahogy azt te szeretnéd. Amikor először szembesülsz ezzel, nagyon megijedsz. Később dühös leszel a tehetetlenségtől, értetlen és sértődött. Ilyenkor jön az eszeveszett kapálózás, a „majd én megoldom egyedül / helyetted / a gyerek helyett” és az erőltetés. Valahogy csak ráveszem a másikat arra, hogy mit csináljon, hiszen én tudom, hogy neki mi lenni a jó és hogyan lenne boldog! Aztán miután minden nap újra a falnak rohansz és már csak csillagokat látsz, végre leülsz gondolkodni!
Ezek a kapcsolódások mind egytől egyik olyanok, olyan megoldatlan feladatokkal, amik téged is érintenek. Ezért fájnak ennyire és ezek fájnak leginkább. Amikor közös dolog lenne, de a másik más hozzáállással, más tempóban halad. Ha halad. Mert ugyan szabad akaratunk nincs, de önálló döntéseink vannak. Az Ő harca, az Ő harca! Előfordulhat, hogy a másik, legyen szó bármilyen karmikus kapcsolatról, kifarol. Hátraarc, balra el!
Mi az, amit ilyenkor tehetsz? Van olyan használható eszközöd, amivel akár a várakozást, akár az elengedést meg tudod könnyíteni?
Érdemes- e erőltetned bármit is? Mikszáth Kálmán szerint: „Addig rágja az egér a falat, de addig – míg áteszi magát a macskához.” Ezt kétféleképpen is értelmezhetjük. Ha a másik ember, a Sors, a körülmények valamit nem engednek vagy lezárnak, azt hiába akarod, ha nincs benne az éléetedben! Vagy a nagy szükségben, a „kell”-ben képes vagy feladni önmagad. Olyat tenni ami már nem autentikus számodra. Kifordulsz magadból, aztán megdöbbenve állsz a tükör előtt és kérdezed „Ki lett belőlem? Ez nem én vagyok!” Ott vagy a macskánál, a vesztedbe rohantál! Érdemes kaparni bármi vagy bárki után, aki neked nemet mond?
Tarts tiszteletben mások döntését! Ahogy idősödsz, egyre több ilyen szitut hoz az élet. Megszokod, hogy van egy célod, beleteszed magad és végigcsinálod. Egyedül, mert akkor még egyedül vagy. Elvégzed az egyetemet vagy sorra nyersz versenyeket, mert ami munkát belefektetsz, az megtérül. Rajtad múlik. Ez tök jó, azt hiszed ezután minden így működik majd! De aztán jönnek a kollektív feladatok. Meglátsz egy helyes srácot / egy csini csajt, és nem te vagy az esete. Egy pofon! Nem téged akar! Ez van! Hallgathatod, hogy „majd lesz más….”, téged ez nem vígasztal. Írogatsz neki, hátha létezik szerelem második látásra és majd ha újra meglát beléd szeret. És közben elkezded keresni magadban az okokat, miért nem kellesz? Ha ilyen lennél vagy olyan, akkora vagy más színű…., akkor biztos jó lennél, meg elég lennél neki.
Aztán ahogy haladunk, tapasztalunk, jönnek a keményebb próbák. Mire belengeded magad az örömbe, hogy jön a baba, elvetélsz. Mit tudsz tenni az üvöltésen kívül? Sem beletörődni, sem siettetni nem tudod! Végig kell menni a gyász folyamatán, a gyógyulás szakaszain és lelkileg is készen kell állnod az újabb alkalomra. Nagyon szeretnéd! Úgy érzed te már gyógyult vagy! Kettőzött erővel készülsz, de ott az a görcs „mi lesz, ha sosem lehet?!” Irányítasz bármit is?
Találsz egy munkahelyet, talán álmaid állását. Sokan várnak a helyedre! De a hétköznapok rádöbbentenek, hogy milyen rohadt mókuskerék ez az egész! Ezt akartad, erről álmodoztál, de a főnököd kifacsar, elismerés nulla. Egyébként emberséges, csak pénzt ne kérj tőle! Saját leértékelt polcodra kerülsz. Vagy saját vállalkozást építettél…. Ezért? Hogy teljesen kiégj? Azért, hogy már csak az irányítson és közben elszalassz olyan élményeket, amiket csak a jelenben tudnál megélni, mert most van itt az a társ, akivel érdemes lenne? De már nem elég a pénz, muszáj csinálni, menni, érzéketlen zombivá válni! Ebben sem tudsz változtatni? Tényleg nincs semmi hatásunk saját életünkre?
Ahogy írom nektek a gondolataimat, az ablakom előtt áll egy cseresznyefa. Sokat tanít nekem. Jelenleg fürtökben áll rajta a virág. Egyik felét már süti a nap, a másik része még az árnyékban áll. Nem haragszik a sötétben lévő részeire, tudja, hogy az is Ő. Nem láttam még toporzékolni sem, hogy Ő februárban már teremni akar és valaki ezt oldja meg! Most! Bele van kódolva egy ősbizalom, tudja, hogy ha eljön az ideje cseresznye érik rajta. Aztán megcsipkedik a madarak és miután lehullik a lombja, kicsit meghal. Az ébredés csak azután jön, a halál után. Tudja, hogy újjáéled, kap egy új esélyt, ha még él! Azt sem hallottam még tőle, hogy basszus, Ő inkább körte lenne és emiatt szomorú. A körte talán népszerűbb gyümölcs vagy érdekesebb a formája, de nem depizik rajta, nem erőlködik. Aki szereti, így szereti!
Feltámadás csak a halál után, a szakadék mélye után lehetséges, hiszen ott a trambulin. Ha olyan helyzetbe kerülsz, amin nem tudsz változtatni, mert már nem tőled függ, nem rajtad múlik, egyszerüen, ADD FEL a problémát! Nem a feladásról beszélek, hanem arról, hogy átengeded az egészet egy magasabb tudatnak. Az Istenednek, az Univerzumnak, annak a tudatnak aki a nagy kirakóst illesztgeti. Tegyél meg mindent, ami a te dolgod! Ha mégsem kapod meg azt amire vágysz, akkor is tudd, hogy te beletetted amit tudtál! Aztán dőlj hátra és bízz! Tudd, hogy ami hozzád tartozik, azt az ördög talicskán is utánad tolja! Akivel össze vagy kötve, az nem hagy el! Aki meg elmegy, inkább most, mint később!
Semmi mást nem kell elengedned vagy átengedned, csakis a görcsös ragaszkodást a te verziódhoz! Hagyd, hogy megoldódjon és bízz, hogy úgy fog történni, ahogy neked és mindenkinek a legjobb lesz!
És még valami! Talán a legfontosabb! Azzal, hogy nem erőlködsz, nem állsz ellen, az nem azt jelenti, hogy bárki marionett-bábuja vagy! Ha Valaki, Bárki vagy Akárki nem értékel, méltatlan helyzetbe hoz, ott nincs dolgod! Sokszor azért nem kapunk meg valamit vagy valakit, mert ez is egyfajta védelem a számunkra! Ne akard megérteni, nem látjuk a nagy egészet! Nem látjuk át a jelent, a nagy Azelőttel és a nagy Azutánnal együtt. Egy hangya sem lát a sas szemszögéből. De a tartásod mindig maradjon meg! Senkit nem kell erőltetni, hogy veled legyen! Senkitől nem kell szeretetet koldulnod! Nem kell rendezned olyanokkal a kapcsolatodat, akik nem emelnek! Nem vagy senki tulajdona, nem tartozol senkinek semmivel és nem kell olyanokkal leülni egy asztalhoz, akikkel nem akarsz! (Ha mégis meghasonulsz, tudd, az a te döntésed magad ellen!) Ha nem kellesz önmagadként, miért pedálozol hogy befogadjanak? Ha nem vagy fontos másnak, sem a szavaid, sem a vágyaid, miért te akarsz bármit is megoldani? Azok a barátok, akik csak akkor írnak rád, ha gondjuk van; a partner, aki szerint minden rendben, csak te éppen fulladozol mellette; az a munkahely, ahol te nem számítasz; az a család ahol neked csak feladataid és kötelességeid vannak és az a társ, akitől csak akkor kapsz időt, figyelmet, ha neki az érdekében áll vagy úgy van kedve…. Ne erőltesd! Hagyj időt, vond ki magad belőle és engedd át oda, ahol nincs ígérgetés, sem magyarázkodás! Ami benne van a jelen életünkben, azt meg fogjuk élni, nem tudunk kicsúszni az időből! Hogy így vagy úgy, X vagy Y mellett, azt nem tudjuk!
Azt tudod ugye, hogy a cseresznyefának nincs lába, de te arrébb tudsz menni, ha nem a helyeden vagy! Oda ahová tartozol! Ahol cseresznye lehetsz, nem kell körtét játszanod!
Amíg építik az utadat, süsse az arcodat a nap, állj ki a szélbe, simogasd meg az állatodat, csikizd meg a gyerekedet, hallgasd a madarakat, locsolj virágot és olvasd el a kedvenc versemet! Légy a jelenben! Ez a megengedés az igazi feltámadás!
REMÉNYIK SÁNDOR: KEGYELEM
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
