Próbálunk ketrecben élni. Tudjuk, hogy faltól-falig mehetünk és nem tovább. Mindenben van egy határ, amit nem léphetünk át. Miért? Megkérdőjelezted valaha? Mert azt tanultuk, mert úgy illik, mert azt mondták, mert mások is így csinálják…. Ha azonban felfedezed, hogy te valamiben/akármiben más vagy, eltérsz az átlagtól, az elhallgatást, szégyent, elszigetelődést vált ki. Mert hát mit fognak szólni mások? Azok, akikhez egyébként semmi közöd sics! Hibáztatod magad, hogy kilógsz a sorból, de nem gondoltál még arra, hogy a hiba nem benned van? Nem lehet, hogy az adott dologban, a berögzött norma elavult és változtatni, tágítani kellene rajta? Mindenki más és mindenki egyéniség, ahogy nincs két egyforma hópehely sem. Vannak dobozok, amikbe besorolhatók vagyunk, de vannak, amikbe nem tudunk, sőt nem is akarunk beleilleni. Amíg az adott keretbe tartozunk, addig azzal nincs is semmi gondunk. Azt gondoljuk mi normálisak vagyunk és kritizájuk a másikat, ha Ő átlag alatti vagy feletti. Ha mások a méretei, a gondolatai, az életvitele, mint a miénk. De mi van akkor, amikor a mi bajszunkat húzgálják a szabályok? Mert olyan nincs, hogy mindenkinek, minden megfelel. Ahhoz egyformának kéne lennünk. Te olyan vagy, úgy viselkedsz, mint az apád, a kollégád vagy mint a postás? Dehogy!
Kicsit gondoljuk végig milyen normákba akarnak minket betuszkolni, illetve mi másokat? Kinek van igaza? Lehet, hogy a másik normája is norma vagy az csak egyféle lehet?
Hivatalos ügyet kell intézned. Személyesen vagy online. Azt várod, hogy egy segítőkész ügyintézőhöz kerülsz, aki türelmesen végighallgat és érthetően elmagyarázza a szakzsargont. A te érdekeidet nézi, hamar intézkedik és te elégetten továbblépsz. Ez lenne a norma. Hiszen egy szolgáltatást veszel igénybe, miért ne így működne?
A valóságban azonban ritkán történik így. Az ügyintéző gyakran inkább Bonyolító és nem kapsz választ a kérdéseidre és nem megkönnyebbültem pipálod ki, hogy elintézted az ügyedet, hanem általában újabb feladatokat kapsz tőle. Kell még két papír, még két nyomtatvány, igazolás, kivonat…. Persze ha ezt előre mondták volna, eleve úgy készülsz. Itt ez a norma. Természetes, hogy órák telnek el a várakozással vagy hogy már le tudnád kottázni a várakoztató dallamot, amit a telefonos ügyfélszolgálat hallgattat veled. Szinte biztos, hogy egy körben nem tudod elintézni, ami szeretnél. Ez van! Elfogadod és te alkalmazkodsz. Hogy miért?
Vagy mesterembert hívsz, hiszen akármilyen gondod akadhat a házban vagy a ház körül. Jobb szakemberre bízni, mint laikusként nekiállni, talán még ártasz is vele. Elképzeled, hogy felhívod, Ő majd felveszi a telefont és megbeszéltek egy időpontot. Mindketten tudjátok, hogy neked sürgős, fontos, Ő meg ebből él, neki is érdeke szakszerű munkát végezni. Megcsinálja, neki ez semmi, kifizeted, mindenki boldog. Ez a te feltételezésed és elvárásod vagy inkább víziód.
Miután lefixáltátok az időpontot, otton ülsz, szabadnapot vettél ki…. várod. De nem jön. Nem is hív fel, hogy „bocs, ne várj”! Hívod egyszer, kétszer, százszor. Írsz neki, hagysz üzenetet. Te ülsz a dugulással vagy a rossz mosógéppel vagy akármi rom tetején és miután felrobbantál, kezded előről. Pár nap múlva utóléred, ígéri jön…. Megjelenik, ránéz, de a te problémádhoz nincs alkatrésze, szerszáma, majd ha megveszi hozzá, jön. A kiszállási díja egyébként több napi béred…. Vajon mi az Ő normája? Az, hogy bejött egy fontosabb, számára nagyobb pénzzel kecsegtető, sürgős munka? Nem izgatja magát, tudja ha fontos neked, te kivárod. És te kivárod! Miért is? Ő úgy él, hogy nem tervez előre, tudja bármi közbejöhet és megtanult emögé bújni.
Álláshirdetésre küldött e-mailre hányszor kaptál választ? Akár egy elutasítót is? De ez van!
Valamiért kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, beletörődünk, nem változtatunk. Kicsik vagyunk mi a nagy változások elindításához. Még megjegyezni sem merjük a sérelmünket, csak otthon dühöngünk. Úgy tűnik a norma valamiféle elvárás. És minket csak akkor háborít fel, ha nem a mi elvárásaink szerint történnek a dolgaink. De milyen lehet a másik oldalról nézni? Amikor mi nem felelünk meg másoknak, a tőlünk elvárt normáknak? Azon simán túl tudunk lépni.
Vannak univerzális és kolleltív viselkedési normák, amik ha a saját értékrendünkkel azonosak, be is tartjuk azokat, többé-kevésbé…. Igen, csak nagyjából, mert teljes mértékben elfogadni csak kiskapukkal, kifogásokkal, kivételekkel vagyunk képesek. Egyetértesz, DE….
Ne ölj! Elítéljük aki gyilkol, de ha önvédelem, de ha bántalmazót, erőszakolót öl? De ha katona vagy vadász, nekik szabad? És a szúnyogot, meg a poloskát azért lehet, ugye? Tanítjuk a gyerekeinknek, hogy ne szakítsa le a virágot, ne tépje le a fa ágait, leveleit! De mutatjuk neki, hogy az akácfa levele más, hiszen honnam tudnád, hogy a Kedves szeret vagy nem szeret? Vagy a pitypangot egyszerűen muszáj letépni és elfújni!
Ne lopj, ne rabolj! De Rózsa Sándor más, Ő szétosztotta a szegények között. A Whiskys meg vagány! És mi van akkor, amikor tudjuk, hogy nem kéne lopni, de látjuk, statisztálunk ahhoz, ahogy mások lopnak. Vagy persze, te nem lopsz, nem úgy, de a termékedre, a szolgáltatásodra még x % árrést teszel. Megéri neked kevesebbért is, de az a csúnya mohóság!
Védd a környezetet! Te nem szemetelsz, max a csikket pöckölöd el. Viszel magaddal szatyrot vásárolni, de ha mégsem, akkor sem kérsz a boltban, kiviszed kézben a kocsiig. Nylont nem veszel, de a benzin az más. Az én normám az, hogy azért van lábunk, hogy használjuk és a sarki boltig, pékségig, patikáig elmehetsz gyalog is. A te normád pedig az, hogy az idő pénz és neked nem mindegy mennyi idő telik vásárlással. Kinek van igaza? Mindkettőnknek.
Lehet, hogy sok-sok norma van, meg gyártunk mellé sajátokat is és valahol van egy icipici közös metszet. De ez a metszet mindenkivel más. Van akivel ebben egyezel, van akivel abban. Azonos zenét szerettek, de más csapatnak szurkoltok. A norma egy sáv, két adat, tulajdonság, érték közötti rész. Mint amikor a babák növekedését mérik. A táblázat szerint, ha ennyi hetes, ennyi súlyúnak kell lennie. Foga ne nagyon legyen 6 hónapos kora előtt. Meg van határozva mikor kell kúsznia és felállnia, mikor lesz szobatiszta. Általában. De a csecsemő nincs tudatában a normákkal, fejlődik, ahogy belé van kódolva és olyan tulajdonságai, szokásai lesznek, amik már most benne vannak. Nem izgatja ez kinek felel meg, csak az édesanyja görcsöl rajta átlagos-e a babája és mit mond majd a védőnő? Az is érdekes, hogy amint megtudjuk a születendő kicsi nemét, rögtön elkezdünk színekben gondolkozni. Ha kislány, akkor pirosat vagy rózsaszínt, ha kisfiú csak kéket hordhat. Ezt honnan vetted? Épp a piros szín a férfienergia és a kék a női! De nem gondolkodsz! Elfogadsz!
Szóval mi van akkor, ha én Nőként, ma nem virágmintás blúzt vennék fel, hanem egy menő pólót tornacipővel? Ha az étteremben nem salit kérek, mert ma mindenki salátát eszik? Vagy ha az én szempillám valódi? Lehet, hogy nem is vagyok Nő? Tényleg ebből derül ki? Azért mert keresztet hordasz a nyakadban, te kereszténynek tartod magad. De mit is taniított Jézus? Azt hogy aki másképp öltözik, máshogy él, mást szeret és máshogy él szexuális életet, azt utáljuk? Azt, hogy akinek más a bőrszíne rekesszük ki, kivéve, ha focista nálunk? Ezeket nem Jézus tanította! Az nem lehet, hogy ezek rossz, beteg normák? Alapvető dolgokat határozol meg, hogy szerinted ki lehet Férfi és ki Nő. De vajon milyen a normális gyerek és nagyszülő….? Milyen szerinted a család? Akkor ne csak azt határozzuk meg, hogy hím vagy nőnemű…., találjuk ki, hogy hány kilo lehet és milyen magas egy Férfi? Legyen haja, akkor is, ha nincs, oldja meg! És tudjon megszerelni mindent! Az asszony max 60 kilo lehessen, akármilyen magas és akárhány gyereket szűlt! Ne változzon a teste és tudjon nokedlit szaggatni! Ezt muszáj! Lásd be, ebből nem engedhetünk! És írjuk bele, hogy a Férfi nem szaggathat, mert akkor Nőnek számít! A gyerek természetesen szófogadó és tisztelettudó és minimum, hogy a szülei elcseszett álmait töltse be! A nagyszülők pedig nem lehetnek fájdalomtól megkeseredettek, csak bölcsek és boldogak! Abszurd ugye?
Van egy Einstein idézet, miszerintt: “Minden ember egy zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy hogyan mászik fára, az egész életét abban a hitben tölti le, hogy hülye.”
Kitalációk, megfelelések. Ki határozza meg milyennek kell lenned és milyennek nem? Sérelemnek éled meg, ha valaki kritizál téged, a súyod, a fogyatékosságod vagy a függőséged miatt, azt mondod ” ez az én dolgom!” De, ha a súlyt, magasságot, nokedlit nem határozzuk meg, akkor mi alapján húzol vonalat pl. szexualitás és szexualitás között? Mi a norma? Leginkább az, hogy erőszakmentes legyen és felnőttek között történjen. Vagy vallod, hogy te fehér vagy. Nincs is olyan bőrszín…. Nem csukhatod be a szemed, mert más más! Te is máshoz képest más vagy! Középkorú, alacsony, dohányos, szemüveges, szingli, oltásellenes vagy akármilyen.
Fontos, hogy az életünknek legyen kerete, a gyerekeinknek tudjunk egy jó értékrendet mutatni! Tudod, hogy van egy norma, de nem vagyunk egyforma birkák, még akkor sem, ha van akinek ez az érdeke! Merj más lenni, normán kívüli! NEM NORMÁLIS! A hal nem tud fára mászni, de jobban úszik bárkinél! Arra figyelj, hogy ezt a normál szintet, sohasem alulról súrold, hanem felülről érintsd! Érzed! Ez a léc benned van, mint egy vízszintmérő. Ami szint alatti, azt hagyd! Bármi is az!
Nem a fáramászás a vizsgafeladat. Hanem az emberség, az empátia, a humanizmus. A hivatalban, az iskolában, a kórházban. Az ember ember. Ilyen és olyan.
