Az élet olyan, mint egy nagy váróterem. Emberek jönnek-mennek, mindenki rohan, késésben vannak, sietnek, de ez csak a felszín. Folyton megállít minket a sors, hol hasznos, hol (azt hisszük) haszontalan dolgok miatt. Vannak örömteli,- hétköznapi,- és embert próbáló várakozások is.
Sorban állsz, hogy befizesd, kifizesd, megvedd vagy kiváltsd, az ablakban állva lesed, hogy jön-e már, nézed a telefont, hogy hív-e…. Várod a munkaidő utolsó percét, a hétvégét, a nyarat, az esőt, a karácsonyt. Ülsz a dugóban, lassú a net, várod a térerőt. Várod, hogy találkozz egy régi baráttal, aztán várod, hogy eljöhess tőle, mert kiderül, hogy már semmi közöd hozzá. Várod, hogy megkapj egy papírt, amitől könnyebb lesz az életed, egy elismerést, egy tanúsítványt, de ahogy kézbe veszed, indul egy újabb kör. Mindig várod, hogy elkezdhess valamit, aztán várod a végét. Várod, hogy elindíts egy adag mosást, aztán várod, hogy kiteregethess, utána azt, hogy száradjon a ruha. Szomorú szembesülni azzal, hogy így élünk! Nem mi irányítunk, hanem átengedjük azt a körülményeknek! Hitelt szeretnél felvenni, izgulsz, várod, amíg elbírálják, aztán fizetsz és várod, hogy lejárjon a futamidő. Várod, hogy a gyereked beszélni tudjon, aztán amikor csacsog vagy sokat kérdez, várod, hogy kicsit csendben maradjon, amikor meg visszabeszél…. akkor ritkán jut eszedbe az, hogy mennyire vártad, hogy önállóan kifejezze magát. A gyászban várod, hogy elmúljon a fájdalom, várod, hogy bekopogjon aki annyira hiányzik neked. A betegségben várod a leletet, aztán a diagnózist, utána egy új konzultációt, hátha a másik orvos mást lát vagy már semmi gubancot nem lát. Amikor örömmel vársz valamire, tudod, hogy az a történés, esemény, téged feltölt vagy az életedet jobbá varázsolja. Türelmetlen vagy, de lelkesít az érzés. Amikor viszont bizonytalanságban vársz, a tekinteted az égre emeled, bízol, kéred, hogy csak baj ne legyen. Közben megígérsz mindent, csak most segítsen valaki, akárki.
Mintha a élet várótermében, azt várnád, hogy a kijelzőre mikor kerül fel a te sorszámod. „Jöhetsz, most a te ügyeddel foglalkozunk!” vagy „Megérkezett a járatod, mehetsz tovább!” Mindig várunk valamire vagy valakire vagy a körülményekre vagy gyakran saját magunkra, mert vagy kívül vagy belül, még nem vagyunk készen a következ szakaszra. Amíg várakozol reménykedsz, hogy hamar, simán sikerül elintézned, hiszed, hogy van igazság, emberség, boldogság, szerelem, gyógyulás. A kisebb dolgok miatt bosszús vagy, mert a várakozás, sokszor szarakodásnak tűnik és elveszi az idődet, a számodra fontosabb dolgoktól. Megcsúszol és miattuk borul az egész napod. Ritkán gondolsz bele abba, hogy az a piros lámpa védelem is lehet, hogy talán téged ment az, ha ma eggyel későbbi buszt érsz el…. Abban bízol, ha a felszínen úgy is tűnik, hogy nem haladsz és nem történik semmi, a háttérben, a felszín alatt munka van, a Rendező dolgozik. Van amihez idő kell, van amihez érnünk kell, változni, tapasztalni, túlélni.
Aztán végre történik valami! Az állomásra begördül egy vonat…. Sokan szaladnak felé, ezt várták. De neked buszjegyed van! Csüccs vissza! Ez még nem a te járatod, nem a te hívószámod!
